Országos összesítő

2017. 10. 20., p - 04:13
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 56 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy vesztette életét, 18 súlyos és 36 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 171 személyt fogott el, közülük 65 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 77 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 216 személyt állítottak elő, köztük 117 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 19 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 103 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén 2017. október 19-én 0 óra és 2017. október 19-én 24 óra közötti időszakban a rendőrök 33 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök és a katonák 15 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Magyarország területén 7 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, további 2 személlyel szemben embercsempészés és 2 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás. 

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.