Országos összesítő

2018. 06. 19., k - 05:19
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Az elmúlt nap eseményei számokban.

Magyarország területén 2018. június 18-án 0 órától 2018. június 18-án 24 óráig a rendőrök 44 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 7 súlyos és 36 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 203 személyt fogott el, közülük 63 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 96 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 221 személyt állítottak elő, köztük 110 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 5 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 101 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén 5 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, további 1 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás. 

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.