Országos összesítő

2018. 09. 18., k - 05:09
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Az előző nap eseményei számokban.

2018. szeptember 17-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 54 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 19 súlyos és 34 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 154 személyt fogott el, közülük 56 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 70 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 204 személyt állítottak elő, köztük 82 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 6 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 113 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök 35 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.

A rendőrök és a katonák 8 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kamionban bújtak meg

Bács-Kiskun megyénél két illegális migráns próbált meg jogellenesen bejutni Magyarország területére.

 

Rövid idő alatt megtalálták

Alig néhány óra alatt azonosították egy lopás feltételezett elkövetőjét a hódmezővásárhelyi rendőrök. A sértett az értékeit visszakapta.

 

Tehervonaton megbújt migránsok

Bács-Kiskun megyénél egy tehervonat vagonjában megbújva, jogellenesen próbált meg bejutni Magyarországra két illegális migráns.

 

Laptopot lopott, keressük

A terézvárosi rendőrök keresik azt a férfit, aki egy Váci úti bevásárlóközpont egyik irodájából ellopott egy laptopot.