Országos összesítő

2018. 11. 08., cs - 05:03
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Az elmúlt nap eseményei számokban.

2018. november 7-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 63 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű balesetben 1 ember életét vesztette. 10 baleset súlyos és 52 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 138 személyt fogott el, közülük 43 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 74 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 181 személyt állítottak elő, köztük 82 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 5 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 98 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök 20 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.

A rendőrök 4 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon. Közokirat-hamisítás miatt 1 fővel szemben indult büntetőeljárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Öt afgán férfi egy szlovén kamionban

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba öt migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.

 

Halálos vonatgázolás Szegeden

Egy személyvonat egy gyalogost sodort el Szeged belterületén, a Szabadkai úti vasúti átjáróban. A férfi a helyszínen meghalt. A helyszínelés idejére az érintett szakaszon teljes útlezárás van érvényben és a vasúti forgalom is szünetel.

 

Magyar és cseh teherautóban bújtak meg

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba nyolc migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.

 

Hat illegális migráns egy cseh kamionban

Egy tehergépkocsi ellenőrzése során hat határsértőt találtak megbújva a magyar és a román rendőrök Csanádpalotán. Az ügyben a román hatóságok járnak el.

 

Személyvonaton bújt meg

Egy vonat ülése alatt megbújva, jogellenesen próbált meg bejutni Magyarországra egy illegális migráns.