Összefoglaló Heves megyéből

2021. 03. 01., h - 08:40
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt hétvége rendőri intézkedései.

Az elmúlt 48 órában a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egy anyagi káros és egy személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt.

A szolgálatot ellátó állomány hét személyt fogott el, közülük négy főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja, három főt pedig az ellenük kiadott körözés alapján.

A körzeti megbízott 2021. február 27-én este ellenőrzött két férfit, akik úgy közlekedtek egy személygépkocsival Karácsond belterületén, hogy az autón lévő hatósági jelzés egy másik gépjárműhöz tartozott. A 29 éves sofőrt és 30 éves utasát a rendőrök előállították a Gyöngyösi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. Ellenük egyedi azonosító jellel visszaélés bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás.

A rendőrök 2021. február 28-án délután ellenőriztek egy személygépkocsival közlekedő férfit Gyöngyösön. Az intézkedéskor kiderült, hogy a 27 éves sofőr által vezetett jármű hatósági jelzés egy másik autóhoz tartozik, ezért őt előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene egyedi azonosító jellel visszaélés bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás.

A rendőrök továbbá egy ittas gépjárművezetővel szemben intézkedtek.

Biztonsági intézkedés egy esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.