Összeütköztek

2021. 02. 13., szo - 08:59
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykanizsai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Egy 50 éves becsehelyi nő közlekedett 2020. november 19-én 10 óra 55 perckor Nagykanizsán, a Kisfaludy Sándor utcában egy személygépkocsival. Haladása során az Ady Endre utca kereszteződéséhez ért, az ott kihelyezett „Elsőbbségadás kötelező" jelzőtábla ellenére jobbra behajtott az útkereszteződésbe úgy, hogy nem biztosított elsőbbséget a neki balról egyenesen a Zrínyi Miklós utca irányába kerékpárral közlekedő 65 éves nagykanizsai férfinak, és összeütköztek.  A baleset során a biciklis az úttestre esett, megsérült; őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

A személygépkocsi sofőrjét a rendőrök közúti baleset okozásának vétsége miatt gyanúsítottként kihallgatták.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.