Pénztárcát, mobiltelefont és elektromos kerékpárt lopott

2019. 11. 14., cs - 14:24
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti nyomozók három lopással gyanúsítják megalapozottan a fiatalkorút.

Lopásról érkezett bejelentés a rendőrségre 2019. november 11-én. A rendelkezésre álló adatok szerint 14 óra körül Kecskeméten, az egyik buszállomás tárolójából ismeretlen tettes eltulajdonított egy elektromos kerékpárt. Az elkövető a kétkerekűben felejtett indítókulcs segítségével bírta mozgásra a járművet, így tudta azt ellopni.

A nyomozás során lefoglalt kamerafelvétel alapján a rendőrök egy 14 éves fiú személyében azonosították a tolvajt.

Az eljárás során a nyomozók azt is kiderítették, hogy a fiatalkorú megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy néhány nappal korábban egy ismerősének a mobiltelefonját is eltulajdonította. A sértett egy éjszakára szállásolta el a fiút, aki ezt a „lehetőséget” kihasználva lopta meg a kecskeméti lakost.

A beszerzett adatok szerint a fiatal két hónappal korábban, szeptemberben is elkövetett egy lopást. Ez esetben a kora délutáni órákban ismeretlen módszerrel kinyitott egy parkoló autót, és a benne lévő pénztárcát magával vitte. A tárcában némi készpénz és személyes okmányok voltak.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai – november 13-án – három rendbeli lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki a fiatalkorút, aki jelenleg szabadlábon védekezhet.

Az egyenruhások az eltulajdonított elektromos kerékpárt, valamint a mobiltelefont megtalálták és lefoglalták, így két sértett kára meg is térült. A pénztárca és a benne lévő okiratok szintén előkerültek, csupán a pénz nem lett meg.

1.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.