Radiátorokat loptak a betörők

2018. 01. 11., cs - 06:51
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két férfit hallgattak ki gyanúsítottként a bátonyterenyei rendőrök.

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 39 éves bátonyterenyei  és 24 éves mátramindszenti férfi ellen.

A jelenlegi adatok alapján a gyanúsítottak 2018. január 10-én 22 óra körül egy bátonyterenyei lakatlan családi ház garázsának ajtaját erőszakkal kinyitották és az ott tárolt radiátorok közül kettőt elszállítottak.

A rendőrök a 39 éves férfit és társát a helyszín közelében elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A nyomozók az eltulajdonított tárgyakat lefoglalták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.

 

Két nap, hét bűncselekmény

A hétvégén négy járművel próbálkozott és kettőt el is lopott egy fegyverneki férfi, mindkét kocsiban benne maradt az indítókulcs. Azonban az ügy szerencsésen zárult, a rendőrök megtalálták az autókat. Hét vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.