Rátámadtak a szomszédjukra Kisjakabfalván

2018. 01. 16., k - 14:33
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság és könnyű testi sértés miatt emelhetnek vádat.

Egy 65 éves kisjakabfalvai férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett és könnyű testi sértés vétség, 50 éves helyi társa ellen pedig felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság. A két férfi 2017. december 1-jén este Kisjakabfalván, a Fő utcában összeszólalkozott szomszédjukkal azért, mert a férfi kutyája az utcán kóborolt. A veszekedés odáig fajult, hogy az egyik gyanúsított kihozott a házból egy vasvillát, amelyet társa átvett tőle, majd azzal a kutyáját védő férfi felé szúrt, aki ennek következtében könnyebben megsérült. A rendőrök a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két férfit elfogták, majd kihallgatták őket gyanúsítottként.

A gyanúsítottak ellen folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.