Rendőrségi hírek Fejér megyéből

2020. 09. 23., sze - 08:52
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Eltiltás hatálya alatt közlekedő motorost vettek őrizetbe, és engedély nélkül, ittasan vezető autóssal szemben intézkedtek a rendőrök.

Egy 60 éves, segédmotor-kerékpárral közlekedő ercsi lakost állítottak elő a rendőrök 2020. szeptember 22-én 6 óra 45 perckor Adony központjából. A férfit korábban a Dunaújvárosi Járásbíróság a járművezetéstől eltiltotta, ezért őt az egyenruhások szabálysértési őrizetbe vették, a kijelölt fogdába szállították, és három napon belül bíróság elé állíthatják.

Mezőfalván, a Fehérvári úton ellenőriztek a járőrök egy személygépkocsi sofőrjét 2020. szeptember 22-én 20 óra 5 perckor. A 33 éves férfinál az alkoholszonda ittasságot jelzett, majd a további mérések eredménye is megerősítette az ittas járművezetés gyanúját. A rendőrök emiatt büntető feljelentést tettek ellene. A vezetői engedélyét nem tudták elvenni, mivel azzal nem rendelkezett. Erre tekintettel szabálysértési eljárást kezdeményeztek a mezőfalvai lakossal szemben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.