Segítőjét lopta meg

2021. 09. 22., sze - 14:33
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szerszámokat lopott egy ház melléképületéből egy férfi Sarkadon. Ismerte a járást, mert a ház tulajdonosa azzal segítette őt, hogy alkalmanként munkát, majd az elvégzett munkáért pénzt adott neki. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Segítőjét lopta meg egy férfi 2021. június 14-éről 15-ére virradó éjjel Sarkadon. Annak az idős embernek az udvarára ment be, aki azért, hogy pénzhez jusson, alkalmanként munkát adott neki. Mivel többször dolgozott már a ház körül, ismerte a járást, rögtön a melléképületbe ment, ahol tudta, hogy több szerszám van. Sok mindent összepakolt, de a ház tulajdonosa felébredt a zajra és megzavarta őt, így a dolgok egy részét miközben menekült, eldobálta. Amit sikerült ellopnia, azt egy bokor alá rejtette, hogy később eladhassa. A Sarkadi Rendőrkapitányság a 25 éves sarkadi férfi ellen lopás vétség miatt eljárást indított. A rendőrök a lopott dolgok egy részét lefoglalták tőle és visszaadták a tulajdonosnak. A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2021. szeptember 21-én elküldte az ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.