Sok volt a rovásán

2018. 04. 20., p - 13:05
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ittasan, jogosítvány nélkül vezetett a 33 éves oroszlányi férfi.

Oroszlányban állítottak meg a járőrök egy személygépkocsival közlekedő férfit 2018. március 9-én este. Iratainak ellenőrzésekor kiderült, hogy a sofőr nem rendelkezik vezetői engedéllyel, ráadásul a járműve műszaki érvényessége lejárt, és a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást sem kötötte meg az autóra. A rendőrök alkoholszondát alkalmaztak B. Pállal szemben, ami pozitív eredményt mutatott, ezért előállították őt az Oroszlányi Rendőrkapitányságra. B. Pál gyanúsítotti kihallgatásán elismerte, hogy alkoholt fogyasztott, mielőtt a volán mögé ült.

A férfi ellen ittas állapotban elkövetett járművezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a rendőrség, amelyet bíróság elé állítási javaslattal fejezett be és küldött meg az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.