Somogy megyei baleseti összesítő

2017. 08. 08., k - 09:19
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában a rendőrök két személyi sérüléssel járó, valamint hat anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Siófok belterületén, a Wesselényi utcában 2017. augusztus 7-én 13 óra 45 perckor egy személygépkocsi sofőrje tolatás közben nekiütközött a járműve mögött álló gyalogosnak, aki emiatt elesett és - az elsődleges orvosi vélemény szerint - 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.
A baleset körülményeit a Siófoki Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.    

A 68-as számú főút 69+900. kilométerszelvényében 2017. augusztus 7-én 16 óra 20 perckor egy személygépkocsi közlekedett, amelynek sofőrje - feltehetően a nem megfelelő követési távolság miatt – összeütközött az előtte haladó és forgalmi okból lassító járművel. A baleset következtében három személy – az elsődleges orvosi vélemény alapján – nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.
A baleset körülményeit a Marcali Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

A megye területén az elmúlt 24 órában további hat anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.