Somogy megyei baleseti összesítő

2017. 08. 16., sze - 09:33
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában a rendőrök három személyi sérüléssel járó, valamint hat anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Nikla belterületén, a Berzsenyi utca és a Kossuth utca kereszteződésében 2017. augusztus 15-én 8 órakor egy kerékpáros nem adott feltehetően elsőbbséget a Berzsenyi utca irányából egyenesen érkező személygépkocsinak, amelynek következtében összeütköztek. A baleset során a biciklis – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett.

Szántód irányába, a 6505-ös számú út, 40+400. kilométerszelvényében 2017. augusztus 15-én 14 óra 15 perckor egy motorkerékpár sofőrje elvesztette uralmát járműve irányítása felett, majd árokba hajtott és felborult. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

Toponár külterületén, Kaposvár irányába két kerékpáros közlekedett 2017. augusztus 15-én 18 óra 55 perckor, amikor egyikük feltehetően nem az útviszonyoknak megfelelően hajtotta kerékpárját, ezért elesett, miközben a mellette haladót is fellökte. A baleset következtében mindkét biciklis – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett.  

A megye területén az elmúlt 24 órában további hat anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.