Súlyos testi sértés Nagybajomban

2019. 08. 15., cs - 07:58
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lábtöréssel zárult a nézeteltérés.

A rendelkezésre álló adatok alapján egy nagybajomi férfi 2019. augusztus 14-én 17 óra körül előzetes szóváltást követően baseballütővel támadt vitapartnerére. A sértett a bántalmazás során 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A rendőrök a 30 éves helyi lakost előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra, majd súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.