Székkel és késsel rendezték a vitát

2020. 08. 13., cs - 07:58
Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság

Két helyi férfi esett egymásnak Pécsett, mindketten a rendőrségen kötöttek ki.

A rendőrségre 2020. augusztus 12-én 8 óra 7 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Pécsett, egy Lánc utcai ház folyosóján két férfi összeverekedett. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy egy 26 és egy 33 éves helyi férfi szóváltásba keveredett, majd dulakodtak, és kölcsönösen bántalmazták egymást. A gyanú szerint a 26 éves férfi egy széket vágott a földön fekvő 33 éves férfi fejéhez, aki válaszul egy késsel megvágta a hasán a vitapartnerét. Az egyenruhások mindkét férfit elfogták, előállították, majd kihallgatták őket gyanúsítottként.

A 26 éves férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság, a 33 éves férfi ellen pedig súlyos testi sértés kísérlete miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kettős emberölés Kislángon

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a bejelentéstől számított egy órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt.