Személyi sérüléssel járó baleset körülményeit vizsgálják a soproni rendőrök

2020. 12. 02., sze - 07:31
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendelkezésre álló adatok szerint egy zalaegerszegi sofőr nem a megváltozott útviszonyoknak megfelelően vezette gépkocsiját, amelynek következtében egy traktorral ütközött.

Egy 31 éves férfi közlekedett személygépkocsijával 2020. december 1-jén 8 óra 20 perckor a 8627-es számú úton, Lövő felől Röjtökmuzsaj irányába. Haladása során – egy erősen jobbra ívelő útkanyarulatban – nem az út vonalvezetésének, valamint az erősen nyirkos, csúszós úttestnek megfelelően választotta meg gépkocsija sebességét, azzal megcsúszott, és áttért a bal oldali forgalmi sávba. Ezzel egy időben, a vele szemben szabályosan közlekedő traktornak ütközött, amelynek következtében a személygépkocsi sofőrje megsérült, őt a mentők kórházba szállították. A kiérkező rendőrök megállapították, hogy a sérült sofőr közlekedése során nem használta a biztonsági övet.

1

Az eset körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a figyelmet a közlekedési balesetek elkerülése érdekében:

  • Esős időszakban a felüljárókon, a hidakon, továbbá az erdősávval védett útszakaszokon az átnedvesedett falevelek miatt fokozottabban kell számolni az úttest csúszósságával. Ilyen helyeken kellő időben csökkentse járműve sebességét!
  • Száraz útszakaszról a vizes szakaszra történő ráfutás balesetveszélyes helyzetet teremthet.
  • A közlekedőknek számítaniuk kell arra, hogy a járművek által az aszfaltra felhordott sár csúszóssá teheti az utakat.
  • Csak az őszi közlekedésre felkészített, megfelelő műszaki állapotú járművel induljanak útnak. Ne feledjék, hideg időjárási viszonyok között nagymértékben csökkennek a nyári gumiabroncsok tapadási tulajdonságai!
  • Esős időszakban csökken a látótávolság, és a csúszós utakon megnő a féktávolság.
  • Fontos a megfelelő követési távolság és a jármű sebességének helyes megválasztása.
  • Az egyre korábbi sötétedésre való tekintettel kérjük, hogy fordítsanak fokozott figyelmet láthatóságukra, hiszen biztonságunkért mi magunk tehetünk a legtöbbet!

...hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.