Szíveslátás, vendéglátás

2018. 09. 24., h - 14:41
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Betörtek egy házaspár házába Bucsán. A férfi és a nő Kenderesen voltak vendégségben ismerőseiknél. Amíg a vacsora készült, a házigazda egy másik vendéggel elment a házukba és több mint százezer forintot loptak el tőlük.

Pénzt és vízforralót loptak egy házból 2018. szeptember 22-éről 23-ára virradó éjjel Bucsán. A házban lakó férfi és nő Kenderesen voltak vendégségben ismerőseiknél. A házigazda kisbuszával hajnalban vitte haza őket, akkor látták, hogy amíg nem voltak otthon, meglopták őket. A Bucsán éjszaka szolgálatot teljesítő rendőrök órákkal korábban ellenőrizték a kisbuszt és annak vezetőjét, illetve a vele utazó nőt. Akkor, amikor az igazoltatás történt, a meglopott házaspár még Kenderesen volt. A házigazda és a nő pedig egy időre, amíg a vacsora készült, elmentek. Azt mondták a többieknek, hogy sürgősen Szolnokra kell menniük a nő egyik rokonáért. De nem Szolnokra, hanem Bucsára mentek és betörtek a házaspárhoz. A férfi korábban már kért kölcsön tőlük, látta, honnan veszik elő a pénzüket. Egy új vízforralót és több mint százezer forintot loptak el a házból, amit elosztottak.

A Szeghalmi Rendőrkapitányság a kenderesi nő és férfi ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A pénz nagy részét és a vízforralót a rendőrök lefoglalták, majd visszaadták a tulajdonosnak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.