Szobrot rongáltak

2018. 09. 21., p - 13:19
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki két szlovák férfit, akik megrongálták Szent István szobrát Pannonhalmán.

A rendőrségre érkezett bejelentés szerint 2018. augusztus 12-én ismeretlenek letörték a Szent Istvánt ábrázoló bronzszobor kardját Pannonhalmán. A rendőrök a bejelentést követően széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeképpen beazonosították a rongálás feltételezett elkövetőit, egy 24 és egy 22 éves szlovák férfit. A két szlovák állampolgár beismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondták, hogy a pannonhalmi kirándulásuk alkalmával meglátták a szobrot és elhatározták, hogy annak kardjára felkapaszkodva készítenek fényképfelvételt. Miközben mindketten ránehezedtek az emlékműre, annak egy darabja a súly alatt meghajlott, majd letörött.

A pannonhalmi nyomozók - 2018. szeptember 19-én - mindkettőjüket rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.