Tánc helyett verekedtek

2019. 06. 04., k - 07:26
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói befejezték az ügy vizsgálatát azzal a két helybeli férfival szemben, akik egy szórakozóhelyen verekedtek össze a Tisza-parti városban.

A gyanúsítottak 2019. május 12-én nem sokkal 1 óra után szólalkoztak össze a belvárosi klubban. A szóváltást tettlegesség követte, a vitapartnerek kölcsönösen bántalmazták egymást, amelynek során könnyű sérülést szenvedtek.

A rendőrök a verekedőket előállították, és garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták őket. Mindketten beismerő vallomást tettek.

A Szegedi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait a napokban átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.