Tizenkét járművezető akadt fenn az ellenőrzésen Vas megyében

2018. 03. 11., v - 08:19
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sofőrök esetében alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott.

Megyeszerte tartottak közúti ellenőrzéseket munkatársaink az elmúlt 24 órában, amelyek többek között az ittas járművezetők forgalomból történő kiszűrésére irányultak. Az intézkedés alá vont járművezetők közül tizenkét esetben merült fel a gyanú, hogy a sofőr alkoholt fogyasztott, mielőtt a volán mögé ült.

Egyikük, egy helyi férfi balesetet is szenvedett, miközben személygépkocsijával Velemben közlekedett és az úttestről letérve egy épületnek ütközött. A baleset következtében az elsődleges orvosi vélemény szerint a férfi könnyebben sérült.

Négy járművezetőt Kőszegen tartóztattak fel kollégáink; három sofőrt Szombathelyen állítottak meg; kettővel Sárváron intézkedtek; egyet-egyet pedig Vasasszonyfán és a 87-es számú főútvonalon, Lukácsháza térségében ellenőriztek.

Mindegyik sofőr esetében pozitív értéket mutatott az alkalmazott alkoholszonda, ezért velük szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított az illetékes rendőrkapitányság. Az intézkedés alá vontak közül tíz sofőr vezetői engedélye a helyszínen elvételre került, azonban két férfi nem tartotta magánál az okmányt, ezért velük szemben szabálysértési eljárás is indult.

 

A balesetek megelőzése érdekében kérjük, mielőtt volán mögé ülnek, tartózkodjanak a szeszes ital fogyasztásától!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.