Több körözés volt ellene érvényben

2019. 10. 14., h - 07:34
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései Veszprém megyében.

Az elmúlt 24 órában a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök három személyi sérüléssel járó és hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány két embert vett őrizetbe, tíz főt fogott el, köztük egy személyt az ellene érvényben lévő körözés alapján. Öt embert állítottak elő, közülük hármat ittas járművezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben hajtottak végre.

A Várpalotai Rendőrkapitányság körzeti megbízottja 2019. október 13-án 7 óra 15 perckor Berhidán igazoltatott egy 19 éves fiút. Az intézkedés során a rendőr megállapította, hogy a fiatallal szemben a Veszprémi Járásbíróság lopás, a Várpalotai Rendőrkapitányság pedig hamis vád és közokirat hamisítás miatt körözést bocsátott ki és elfogását rendelte el. A körözött személyt a körzeti megbízott és az időközben a helyszínre érkezett járőrök előállították a Várpalotai Rendőrkapitányságra, őrizetbe vették, majd a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.