Többször lopott - a rendőrök elfogták

2021. 01. 11., h - 11:58
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 25 éves férfit, aki készpénzt, valamint műszaki cikkeket tulajdonított el Sándorfalván. Eljárás indult ellene.

A megalapozott gyanú szerint a gödöllői férfi 2021. január 1-jén este ment be a belvárosban lévő közintézménybe. Az épületben kutatást végzett, majd onnan projektort és tévét vitt el, csaknem háromszázezer forint értékben. Pár nappal később pedig egy családi ház udvarán parkoló autóból vett ki készpénzt, valamint két head set-et, ezután távozott.

A nyomozás során beszerzett információk alapján a terület körzeti megbízottai rövid időn belül azonosították a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható férfit, akit Sándorfalván elfogtak és a Szegedi Rendőrkapitányságra előállítottak. Vele szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Kihallgatását követően a nyomozók a feltételezett elkövetőt őrizetbe vették, majd az illetékes ügyészségen kezdeményezték letartóztatását is.

A rendőrök a megtartott kutatások során lefoglalták a műszaki cikkeket és visszaadták azokat a tulajdonosoknak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.