Tóból mentettek

2018. 12. 11., k - 13:49
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A székesfehérvári rendőrök és polgárőr társuk egy tóba esett nőn segítettek.

Székesfehérváron, a Liget soron lévő Csónakázó-tó hídjához kértek rendőri segítséget 2018. december 10-én délután, mivel egy nő beleesett a tóba. Az egyenruhások polgárőr társukkal együtt a helyszínre siettek, majd a 2-3 fokos vízben tartózkodó 30 éves siófoki lakost a kezénél fogva, közös erővel húzták ki a partra. A rendőrök biztonsági intézkedés keretében mentőt hívtak, a mentők kiérkezéséig a fűtött járőrautóba ültették az áthűlt személyt. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.