Új technikai eszközök a rendőrőrsnek

2017. 11. 23., cs - 11:34
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Magyarnándori Rendőrőrs munkatársai használhatják majd a helyi önkormányzat által adományozott távcsövet és a gépjárműpark tisztítására alkalmas magasnyomású mosót.

A Magyarnándori Közös Önkormányzati Hivatal épületében 2017. november 22-én Sándor István polgármester nagy értékű eszközöket adott át az önkormányzat nevében Csík Csaba rendőr alezredesnek, a Balassagyarmati Rendőrkapitányság vezetőjének.  

(Kép: Galbács Tamás)

Az ünnepélyes keretek között lebonyolított átadáson részt vettek az önkormányzat képviselő-testületének tagjai, a település lelkésze, illetve a rendőrség részéről Oman Attila címzetes rendőr alezredes, a Magyarnándori Rendőrőrs parancsnoka.

Sándor István polgármester az ünnepélyes átadás során kiemelte a település vezetőségének és a rendőrségnek a több évtizede fennálló kiváló együttműködését. Hangsúlyozta, hogy 25 évvel ezelőtt az országban elsők között Magyarnándorban jött létre rendőrőrs, amely nagyban hozzájárul a közrend és közbiztonság javításához.

A község önkormányzata egy korszerű, nagy látótávolságú távcsövet, illetve a gépjárműpark tisztítására alkalmas magasnyomású mosót adományozott a rendőrségnek. Az új technikai eszközök a jövőben a Magyarnándori Rendőrőrs beosztottjainak munkáját segítik.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.