Újabb eltiltott sofőr a fogdán

2019. 12. 13., p - 12:24
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ezúttal a komáromi rendőrök intézkedtek egy járművezetővel szemben, aki eltiltás hatálya alatt vezetett.

A komáromi rendőrök Mocsán állítottak meg egy személygépkocsival közlekedő nőt 2019. december 12-én késő este. Az egyenruhások ellenőrizték a jármű és a sofőr iratait, ekkor derült ki, hogy a 21 éves nőt korábban 2020 januárjáig eltiltották a járművezetéstől. A sofőrt előállították a Komáromi Rendőrkapitányságra, ahol járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vették. A szabálysértőt gyorsított eljárásban, 72 órán belül bíróság elé állítják.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.