Vádemelési javaslat az ittas vezetővel szemben

2018. 07. 22., v - 14:25
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesethez kértek rendőri segítséget 2018. május 12-én 18 óra 58 perckor Székesfehérváron, a Prohászka Ottokár útra. A helyszíni szemle során a rendőrök megállapították, hogy egy 55 éves helyi nő a Budai út irányából a Horvát István utca felé haladt, azonban nem az út vonalvezetésének megfelelően közlekedett és a  menetirány szerinti bal oldali forgalmi sáv melletti útpadkára hajtva nekiütközött az ott található közlekedési jelzőtábla tartóoszlopának. A sofőrrel szemben alkalmazott légalkoholmérő berendezés pozitív értéket jelzett, ezért az egyenruhások további mintavételre előállították a járművezetőt, vezetői engedélyét pedig a helyszínen bevonták.

A nő ellen járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt indult büntetőeljárás.  A nyomozás vizsgálati szakaszában a Székesfehérvári Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta a Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.