Vascsővel támadt vitapartnerére

2020. 02. 04., k - 07:59
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ercsi rendőrök elfogták a garázdát.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2020. február 3-án délután, hogy Ercsi egyik utcájában két férfi rövid szóváltást követően összeverekedett. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a 26 éves R. József a veszekedést követően egy vascsővel fejbe verte 21 éves vitapartnerét, majd az utcán parkoló autóját is megrongálta. A sérültet a mentők kórházba szállították.

R. Józsefet a járőrök a helyszínen elfogták, majd előállították a rendőrőrsre, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.

 

Díler kezén kattant a bilincs

Fél kilogramm új pszichoaktív anyagot találtak a szolnoki nyomozók egy helyi férfinél. Őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását.

 

Nem árulják tovább

A nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt vettek őrizetbe egy helyi férfit, élettársát pedig gyanúsítottként hallgatták ki.