Zala megyében történt

2021. 04. 28., sze - 06:47
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában öt közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. A balesetek közül kettő könnyű sérüléssel, további három anyagi kárral végződött. Az egyenruhások kiemelt közlekedési szabálysértés elkövetése miatt három szabálysértési feljelentést tettek.

Egy 33 éves dunakeszi férfi közlekedett személyautóval a 6804-es úton Surd irányából Liszó felé 2021. április 27-én 14 óra 25 perckor. A 13-as kilométerszelvényben áttért a mentiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol nekiütközött egy szemből közlekedő személyautónak, amely az ütközés után a jobb oldali vízelvezető árokba tért le. Ezzel egyidőben, egy szintén szemből érkező autó vezetője az eseményt észlelve a járművekkel való ütközés elkerülése érdekében ugyancsak a jobb oldali füves árokba hajtott. A baleset során személyi sérülés nem történt, de a járművekben jelentős anyagi kár keletkezett.

A szolgálatot ellátó állomány négy személyt fogott el, akik közül egy főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, míg egy külföldit az ország területén való jogellenes tartózkodás miatt. A zalai járőrök négy főt állítottak elő, egyiküket bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés hét esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.