Zala megyei összefoglaló

2019. 12. 07., szo - 06:52
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel, két könnyű sérüléssel és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Ford típusú személygépkocsival közlekedett egy 61 éves nő 2019. december 6-án 9 óra 35 perckor a 75-ös számú főúton Pacsa irányába, amikor elvesztette uralmát a járműve felett, letért az úttestről, majd a jobb oldalon lévő vízelvezető árok falának csapódott. A balesetben a járművezető könnyű sérülést szenvedett.

Egy 22 éves becsehelyi nő 14 óra 24 perckor a 7538-as számú mellékúton Lenti irányából Lovászi felé közlekedett egy Ford Focus típusú személygépkocsival, amikor egy jobbra ívelő útkanyarulatból kiérve megcsúszott, letért a vízelvezető árokba, majd tetőlemezén átfordulva a bal oldalán állt meg. A baleset következtében a sofőr nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.

A 68154-es számú mellékúton közlekedett egy 19 éves nagykanizsai férfi 18 óra 50 perckor Belezna irányából Surd felé Volkswagen típusú személygépkocsival. A 6804-es számú úthoz érve fékezés nélkül egyenesen áthajtott a kereszteződésen, majd a vízelvezető árkon keresztül haladva az út melletti mezőgazdasági területen állt meg. A gépjármű vezetője a balesetben könnyű sérülést szenvedett.

A szolgálatban lévő állomány három személyt fogott el, egyiküket bűncselekmény elkövetésén érték tetten, egyet pedig az ellene érvényben lévő körözés alapján. A zalai járőrök három főt állítottak elő, közülük egy személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.  Biztonsági intézkedést egy esetben foganatosítottak.

A szonda három esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2019. december 6-án Zala megyében.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott út-, időjárási- és látási viszonyoknak megfelelően-, a közlekedési szabályokat betartva, egymásra odafigyelve, körültekintően közlekedjenek, és vezessenek óvatosan!​

 … hogy mindenki hazaérjen!

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.