Zala megyei összesítő

2022. 01. 25., k - 06:54
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel és nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 20 éves Lentiben élő nő közlekedett egy személygépjárművel 2021. január 24-én 7 óra körül a 7328-as számú úton, Alibánfa felől Zalaszentiván irányába, amikor egy balra ívelő útkanyarulatban a padkára hajtott, megcsúszott, megpördült, és a jobb oldali rézsűn lesodródva a tetőszerkezetére borulva állt meg. Személyi sérülés nem történt.

Egy 30 éves berettyóújfalui férfi közlekedett 19 óra 20 perckor egy gépjárművel Keszthelyen a Vásár téren, a Csapás utca irányából. Amikor a Lovassy Sándor utca és Rákóczi tér kereszteződéséhez ért, úgy kezdte meg a kanyarodást a Tapolcai útra, hogy nem biztosított elsőbbséget a vele szemből érkező és egyenesen továbbhaladni szándékozó 48 éves hévízi férfi által vezetett személygépkocsinak, és összeütköztek. A balesetben személyi sérülés nem történt.

baleset

A zalai járőrök hat főt állítottak elő, közülük négyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés egy esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.