Zala megyei összesítő

2018. 01. 09., k - 08:49
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.

Egy 20 éves letenyei férfi 2018. január 8-án 19 óra 15 perckor Pusztaszentlászló irányából Pusztamagyaród felé közlekedett személyautójával, amikor egy erőteljes fékezést követően lesodródott az útról és az árokba csapódott, majd tetőlemezére borulva állt meg. A balesetben a jármű vezetője nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

A szolgálatot ellátó állomány hat személyt fogott el, köztük öt főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, további egyet pedig az ellene érvényben lévő körözés alapján. A zalai járőrök hét főt állítottak elő,akik közül hármat bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben foganatosítottak. Az alkoholszonda három esetben jelzett pozitív értéket az ellenőrzés alá vont járművezetőknél Zala megyében.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.