Zala megyei összesítő

2018. 06. 28., cs - 08:44
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel, valamint egy anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.

Egy 81 éves nő 2018. június 27-én 13 órakor Hévízen, az Erzsébet királyné útján egy tolató tehergépkocsi mögé lépett, ami fellökte és elesett. A balesetben az idős gyalogos nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

A szolgálatot ellátó állomány hét személyt fogott el, közülük egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig az ellene kiadott elfogatóparancs alapján. A zalai járőrök nyolc személyt állítottak elő, közülük hármat bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. A szonda egy esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél Zala megyében.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.