Zala megyei összesítő

2018. 07. 26., cs - 08:12
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy halálos kimenetelű, egy súlyos és egy könnyű sérüléssel, valamint két anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.

Egy 39 éves helyi férfi 2018. július 25-én 4 óra 24 perckor Zalaegerszegen, a Berzsenyi utca 73. szám előtti parkolóban közlekedett egy BMW típusú személygépkocsival, amikor tisztázatlan okok miatt felhajtott az útpadkára, ahol nekiütközött egy fának, majd felborult a járművel. A baleset következtében a sofőr és utasa nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

A 7331-es számú mellékúton, Óhíd irányából Jánosháza felé közlekedett 14 óra 44 perckor Audi A4 típusú személyautójával egy 41 éves lábodi férfi, amikor az „Állj, elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla utasításait figyelmen kívül hagyva, megállás nélkül hajtott be az útkereszteződésbe és nekiütközött a Szalapa irányából Türje felé szabályosan közlekedő autóbusznak. A baleset következtében az Audi sofőrje, valamint a busz egyik utasa nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett, további hét személy pedig könnyebben sérült.

A szolgálatban lévő állomány öt főt fogott el, akik közül három személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy főt pedig a vele szemben érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök négy személyt állítottak elő, köztük két főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben foganatosítottak.

A szonda egy esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2018. július 25-én Zala megyében.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam