Zala megyei összesítő

2019. 10. 07., h - 08:46
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos, kettő könnyű és két anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Miklósfánál közlekedett egy nő 2019. október 6-án 13 óra 30 perckor majd amikor Mórichelypusztára vezető út kereszteződéséhez ért, oda jobbra letért, és mindjárt balra kanyarodva megfordulásba kezdett, nem adott elsőbbséget a Surd irányából közlekedő gépjárműnek, így összeütköztek. Az ütközés következtében az egyik autó a vízelvezető árokba hajtott, a másik pedig az árkon keresztül megállt egy füves területen. A baleset során egy személy könnyebben megsérült.

A szolgálatban lévő állomány kilenc személyt fogott el, közülük hatot bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök három személyt állítottak elő, közülük egyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést hat esetben foganatosítottak.

A szonda két esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2019. október 6-án Zala megyében.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.