Zala megyei összesítő

2020. 07. 21., k - 07:20
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos és egy könnyű sérüléssel járó és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 29 éves pölöskei férfi közlekedett 2020. július 20-án 18 óra 40 perckor Pakodon a Csány László úton Pókaszepetk irányából Zalabér felé egy Ford típusú autóval. A Rózsa út kereszteződésénél balra kanyarodott, miközben nem biztosított elsőbbséget a neki szemből, Zalabér irányából Pókaszepetk felé közlekedő Chevrolet típusú autónak, és összeütköztek. A baleset következtében a Chevolet típusú autó egy vízelvezető árokban állt meg, vezetője megsérült.  

A szolgálatban lévő állomány három személyt fogott el, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig az ellene kiadott körözés alapján. A zalai járőrök hét főt állítottak elő, közülük hármat bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés egy esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.