Zéró tolerancia, gyors eljárások

2021. 10. 13., sze - 13:39
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két ittasan vezető férfi ügyét továbbította a rendőrség az ügyészségre Békés megyében. Egyikük az unokáját látogatni indult el úgy, hogy előtte sört és pálinkát ivott, a másik férfi teherautót vezetett ittasan.

Alkoholt fogyasztottak, úgy vezetettek azok a férfiak, akiknek a büntetőügyében 2021. október 12-én fejezte be a vizsgálatot a rendőrség. Egyikük 2021. szeptember 12-én, Pusztaföldváron szenvedett balesetet. Kisbuszával egy kanyarban letért az útról, táblának, majd egy faháznak ütközött. A tábla, aminek nekiment, éppen arra figyelmeztet, hogy gyermekek közlekednek arra, ezért óvatosan, figyelmesen kell vezetni. Szerencsére a baleset idején nem voltak ott gyalogosok és a kisbuszt vezető férfi sem sérült meg súlyosan. Kihallgatásán elismerte, hogy sört és pálinkét is ivott, úgy indult el meglátogatni az unokáját. A rendőrök elvették a vezetői engedélyét és ittas járművezetés miatt büntetőeljárást indítottak ellene. Azért, hogy mielőbb bíróság elé lehessen állítani, az Orosházi Rendőrkapitányság rendőrei a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket az igazságügyi szakértői vélemény beszerzésével együtt egy hónap alatt elvégezték, és az ügy iratait továbbították az ügyészségre. Ugyanezen a napon a Szeghalmi Rendőrkapitányság is lezárt egy szintén ittas vezetés miatt egy budapesti férfi ügyében indított vizsgálatot. A teherautó-sofőrt 2021. október 8-án reggel igazoltatták Körösladányban. A 47-es számú főúton éppen Köröstarcsa felé tartott, amikor leállították. Miután ittasságot jelzett nála a szonda, a rendőrök elvették a vezetői engedélyét és büntetőfeljelentést tettek ellene. Az ő ügyének iratait a rendőrség a történtek után négy nappal már továbbította is az ügyészségre.

A rendőrség kéri, hogy aki szeszes italt fogyaszt, ne vezessen járművet! Az ittas járművezetők nemcsak magukat veszélyeztetik, hanem közlekedő partnereiknek is kárt, sérülést okozhatnak. A rendőrök a balesetek megelőzése, a közlekedésbiztonság javítása érdekében folyamatosan végeznek ittasság ellenőrzést az utakon.

 

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.