Eltévedtek a Bakonyban

2018. 03. 05., h - 15:52
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Zirci Rendőrőrs munkatársai a társszervek segítségével egy órán belül megtalálták a hétvégén eltévedt turistákat.

Egy győri házaspár 2018. március 3-án délután Vinyéről indult kirándulni a Cuha-patak völgyébe. Túrájuk során sötétedéskor a hóesésben eltévedtek, és telefonon kérték a rendőrség segítségét. A Zirci Rendőrőrs munkatársa egy dudari polgárőrrel közösen indult az eltévedt turisták felkutatására. A bejelentéstől számított egy órán belül megtalálták az eltévedt házaspárt, akiket elkísértek Borzavárig, ahol már ismerőseik vártak rájuk.

Egy férfi telefonált 2018. március 4-én 17 óra 22 perckor a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába. A bejelentő elmondta, hogy párjával reggel Pénzesgyőr külterületéről Bakonybél felé túrázni indultak, de eltévedtek és egy számozott vadászlesnél megálltak. A Zirci Rendőrőrs munkatársa egy hivatásos vadász segítségével beazonosította a férfi és a nő tartózkodási helyét, és bejelentést követő egy órán belül megtalálták őket. Ezt követően a bajba jutottakat a Pénzesgyőrben parkoló személygépkocsijukhoz szállították.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.