70 helyett 168, 50 helyett 105

2020. 08. 06., cs - 09:20
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két gyorshajtóval szemben intézkedtek a Nógrád megyei rendőrök.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az elmúlt napokban is ellenőrizték a megyében közlekedőket. A rendőrök két vezetővel szemben is intézkedtek, akik túllépték a megengedett legnagyobb sebességet.

A főkapitányság munkatársai 2020. július 28-án 8 óra 37 perckor, valamint augusztus 2-án 14 óra 49 perckor a 21-es és a 2-es számú főúton sebességellenőrzés közben két személygépkocsi sebességtúllépését rögzítették. Az egyik gépjármű vezetője a megengedett 70 km/h-át átlépve 168 km/h-val, míg a másik jármű vezetője lakott területen belül, a megengedett 50 km/h helyett 105 km/h-val közlekedett. Mindkét sofőrrel szemben közigazgatási eljárást indítottak a hatóság tagjai.

Felhívjuk a gépjárművezetők figyelmét, hogy a megengedett sebességhatáron belül, mindig az út- és látásviszonyoknak megfelelően válasszák meg járművük sebességét! A sebesség túllépése növeli a baleset bekövetkezésének kockázatát. Legyenek türelmesek, vezessenek kissé lassabban, tartsanak nagyobb követési távolságot!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.