Árokba hajtott

2019. 02. 27., sze - 10:10
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2018. július 19-én 5 óra körül, ami szerint a 4-es főút 215. kilométerszelvényében egy BMW típusú gépkocsi a szalagkorlátnak ütközött, majd az árokba csapódott. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol igazoltatták a balesetet okozó jármű sofőrjét és vele szemben alkoholszondát alkalmaztak. Az ellenőrzés során a mérőeszköz pozitív értéket mutatott, ezért a férfit elfogták és előállították. B. Sándor elismerte a bűncselekmény elkövetését, és elmondta, hogy egy fesztiválon fogyasztott alkoholt, mielőtt gépkocsijával útnak indult.

A járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét a közúti közlekedési szabályok maradéktalan betartására! Aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, valamint saját és mások életét is veszélyezteti!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.