Az elmúlt hét közlekedésrendészeti eseményei Veszprém megyében

2020. 09. 28., h - 13:12
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök az elmúlt héten 13 személyi sérüléses és 30 anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2020. szeptember 21-én 0 órától 2020. szeptember 27-én 24 óráig összesen 43 közúti közlekedési baleset történt, melyek közül 13 végződött személyi sérüléssel. Halálos kimenetelű baleset 2, súlyos sérüléses 4, könnyű sérüléssel végződő 7 történt.

A közúti közlekedési balesetekben három személy életét vesztette, kilenc személy sérült meg súlyosan, tizenkét személy pedig nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A Veszprém megyei rendőrök összesen 9 olyan járművezetővel szemben intézkedtek a fenti időszakban, akiknél felmerült az ittasság gyanúja.

Ahogy arról beszámoltunk, a 8-as számú főúton, Városlőd külterületén 2020. szeptember 25-én történt halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetben két személy vesztette életét, négy súlyos, egy ember pedig könnyű sérüléseket szenvedett. A balesetben hat jármű ütközött. A 71-es számú főúton, Pálköve külterületén 2020. szeptember 21-én történt halálos kimenetelű balesetben két személygépkocsi ütközött, majd az egyik fának csapódott. A baleset helyszínén az autó jobb első utasa a helyszínen életét vesztette, míg a járművezetőt súlyos, életveszélyes sérülésekkel kórházba szállították. Mindkét baleset bekövetkezésében az előzési szabályok be nem tartása is szerepet játszott, illetve a pálkövei baleset súlyosságában jelentős szerepe volt az utastérben rögzítés nélkül szállított eszközök (talicska, fúrógépek stb.) ütközés hatására történő elmozdulásának.

A járművet nemcsak személyszállításra, hanem sokszor rakományszállításra is használják manapság a járművezetők. Sokszor kell tárgyakat egyik helyről a másik helyre szállítani, mint például kerékpár, babakocsi, új bútor a lakásba, vagy szerszámok a munkához. A teherszállítás szabályait a KRESZ részletesen leírja, mégis sok járművezető vét, ha rakományt szállít. Gondoskodni kell arról, hogy a rakomány a jármű vezetőjét a szabad kilátásban és vezetésben ne akadályozza, a jármű stabilitását ne rontsa, a rakomány rögzítve legyen, ne csúszkáljon el, ne essen le. A jármű utasterében lévő rakományok megfelelő rögzítésével az esetleges baleset bekövetkezésekor keletkező személyi sérülések foka nagymértékben csökkenthető. Súlyos és halálos kimenetelű közúti baleset is történhet csak azért, mert a rakomány nincs megfelelően rögzítve. A szabályok betartása fontos, a közlekedés biztonságát, valamint mások személy- és vagyonbiztonságát nem szabad veszélyeztetni.

Figyeljünk egymásra!

...hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.