Az ittas vezetés kockázatos!

2018. 01. 14., v - 11:09
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém megyei rendőrök öt ittas járművezetővel szemben intézkedtek az elmúlt 24 órában, közülük kettő balesetet okozott.

A 82-es számú főút 4. kilométerszelvényében, Veszprém-Kádárta határában közlekedett egy veszprémi férfi az általa vezetett személygépkocsival 2018. január 13-án 17 óra 40 perc körül. Haladása során áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, és összeütközött a vele szemben szabályosan, egymás után közlekedő két személyautónak. A baleset során egy személy nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.  A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott, ezért őt a járőrök további mintavétel céljából előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra. Ellene – vezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség miatt büntetőeljárás indult.

baleset

baleset

Magyarpolány belterületén, a Dózsa György utcában a 8-as számú főút felé haladt egy helyi lakos Daewoo típusú személygépkocsival 2018. január 18-án 17 óra 40 perckor, mikor egy jobba ívelő útkanyarulatban érintőlegesen ütközött egy szemből közlekedő Volkswagen típusú személyautóval. A baleset során személyi sérülés nem történt, a járművekben anyagi kár keletkezett. Az igazoltatás során felmerült a gyanú, hogy a Daewoo típusú jármű vezetője szeszes italt fogyasztott a vezetés megkezdése előtt, ezért őt további mintavétel miatt előállították az orvosi ügyeletre. A férfi ellen járművezetés ittas állapotban vétség miatt büntetőeljárást indítottak az Ajkai Rendőrkapitányság munkatársai.

A fenti eseteken túl az elmúlt 24 órában a Veszprém megyei rendőrök további három sofőrrel szemben intézkedtek ittas járművezetés gyanúja miatt.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét a közúti közlekedési szabályok betartására, amely szerint járművet az vezethet, aki vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt nem áll, és szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol. A szeszes ital és a bódító szer már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, melyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést. Fogyasztásuk hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek, a baleseti kockázat ezáltal kimagasló. Aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és nemcsak önmagát veszélyezteti, hanem esetleges utasait valamint a közlekedés más résztvevőit is.

Ne feledjék, mindenkit hazavárnak!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.