Balesetet okozott

2019. 06. 17., h - 09:38
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az esztergomi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát a sárisápi férfi ellen.

A gyanú szerint a 27 éves férfi 2018. szeptember 13-án, 18 óra körül közlekedett a 1119-es úton Bajna irányába egy Skoda személygépkocsival. Nagysáp külterületén a gépkocsijával áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő Mercedes személygépkocsival, amiben két fő utazott. A Skodát vezető férfi mögött egy másik jármű is közlekedett, ami az ütközés elkerülése miatt az úttestről jobbra lehaladt és árokba csúszott. A baleset során a Mercedes személygépkocsiban utazó két fő és a Skoda 27 éves vezetője is súlyosan sérült.

Az esztergomi rendőrök a Skoda sofőrjét gyanúsítottként kihallgatták, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte. A férfi ellen közúti baleset gondatlan okozása miatt folytattak büntetőeljárást. A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a napokban megküldte az eljárás ügyiratait az ügyészségnek.

3

2

1


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.