Bűncselekmény lett a csínytevésből

2017. 09. 26., k - 12:01
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kövekkel dobálták az autókat a 37-es számú főúton azok a fiatalok, akiket állampolgári segítséggel a rendőrök elfogtak.

Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság Közeledésrendészeti Osztálya két 14 éves hernádkaki fiúval szemben. A gyanúsítottak 2017. szeptember 25-én 17 óra körül a 37-es számú főúton - Hernádkaknál - a zajfogó falba épített ajtónál kövekkel dobálták meg az arra közlekedő autókat és az egyiket el is találták.

 

A sértetti bejelentést követően azonosították, elfogták majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két fiút. A fiatalkorúak kihallgatásukon beismerték és megbánták tettüket.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az eset kapcsán felhívja a szülők figyelmét, amennyiben szükséges mondják el gyermekeiknek, hogy a „csínytevések” tragikus következményekkel is járhatnak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.