Egerben is figyeljenek a szabályos parkolásra!

2020. 11. 25., sze - 07:53
Heves Megyei Rendőr-főkapitányság

A díjmentes parkolás nem jelenti azt, hogy a járművezetők szabálytalanul, szankciók nélkül, bárhol megállhatnak, várakozhatnak!

A veszélyhelyzet miatt 2020. november 4-től Eger város területén sem kell a várakozási célú használatáért várakozási díjat fizetni az alábbi helyeken:

- a helyi közutakon, valamint a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutakon, tereken, parkokban és egyéb közterületeken, valamint

- az országos közutakon, valamint az állam tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutakon, tereken, parkokban és egyéb közterületeken.

Továbbá, a november 23-án hatályba lépő rendelet alapján lakott területen, kereskedelmi célú P+R, parkolóház, parkológarázs, zárt felszíni parkoló és nem zárt felszíni parkoló díjfizetés nélkül vehető igénybe az este 7-től reggel 7 óráig tartó idősávban.

A díjmentességnek köszönhetően a város parkolóhelyei szinte folyamatosan telítettek.

Sajnálatos módon egyre gyakoribb jelenség a tiltott helyen történő megállás és várakozás, ami egyrészt veszélyes, másrészt szabálytalan.

Gépjárművel közlekedve alapvetően ott lehet megállni, várakozni, ahol azt az 1/1975. (II.5.) KPM-BM együttes rendelet (továbbiakban: KRESZ) nem tiltja.

 

A KRESZ 40. §. (5) bekezdése alapján tilos megállni:

a) ahol a jármű fényjelző készülék vagy jelzőtábla jelzésének az észlelését akadályozza;

b) ahol a jármű és az úttesten levő záróvonal vagy a jármű és az úttest másik szélén álló jármű között legalább három méter széles hely nem marad;

c) be nem látható útkanyarulatban, bukkanóban vagy más olyan helyen, ahol a járművet a többi jármű vezetője kellő távolságból nem észlelheti;

d) körforgalmú úton, útkereszteződésben és az úttestek széleinek metszéspontjától számított 5 méter távolságon belül, ha a közúti jelzésből más nem következik; az útkereszteződésben az úttorkolattal vagy útelágazással szemben megálló járműre - ha ez a többi jármű bekanyarodását nem akadályozza - a tilalom nem vonatkozik;

e) kijelölt gyalogosátkelőhelyen, valamint a gyalogosátkelőhely előtt személygépkocsival, motorkerékpárral, segédmotoros kerékpárral, kerékpárral és kézikocsival 5 méter, egyéb járművel 15 méter távolságon belül;

f) hídon, aluljáróban, alagútban, valamint ezek be- és kijáratánál;

g) vasúti átjáróban és attól számított 30 méter távolságon belül, valamint vasúti, illetőleg villamospályán és ezekhez olyan közel, hogy a jármű a vasúti jármű, illetőleg a villamos közlekedését akadályozza;

h) más járművel a villamos, autóbusz vagy trolibusz megállóhelyet, illetőleg taxiállomást jelző tábla előtt 15 méter, utána 5 méter távolságon belül, kivéve, ha útburkolati jelből más következik;

i) autóbuszöbölben, kivéve

ia) a kijelölt megállóhelyen megálló autóbuszt (trolibuszt), villamost,

ib) az utasok ki- és beszállásának idejére a személytaxit, a betegszállító gépjárművet, az iskolabuszt és a gyermekeket szállító autóbuszt, továbbá

ic) 20 és 6 óra között a kommunális szemét szállítására szolgáló járművet;

j) villamos megállóhelynél levő járdasziget és a hozzá közelebb eső járda közötti úttestrészen;

k) 1000 kilogrammnál nagyobb tengelyterhelésű járművel járdán;

l) kapaszkodósávon, gyorsító-és lassító sávon, kerékpársávon, nyitott kerékpársávon, kerékpárúton, gyalog- és kerékpárúton;

m) különösen veszélyes helyen, az útburkolati jellel [18. § (3) bek.] jelzett területen;

n) autóbusz forgalmi sávban, kivéve

na) a kijelölt megállóhelyen megálló autóbuszt (trolibuszt), villamost,

nb) az utasok ki- és beszállásának idejére a személytaxit, a betegszállító gépjárművet, továbbá

nc) 20 és 6 óra között a kommunális szemét szállítására szolgáló járművet.

 

Természetesen a megállni és várakozni tilos jelzőtábla hatálya alatt sem megengedett a megállás.

 

A KRESZ 41. §. (2) bekezdése alapján tilos várakozni a megállási tilalom alá eső helyeken túlmenően:

a) a három külön úttesttel rendelkező út középső úttestjén;

b) lakott területen kívül főútvonal úttestjén;

c) ahol a jármű az útmenti ingatlanra való behajtást vagy az onnan történő kihajtást - az ingatlannal rendelkezni jogosult hozzájárulása nélkül - akadályozza;

d) ahol a jármű szabályosan várakozó másik jármű megközelítését vagy elindulását akadályozhatja;

e) az úttesten ott, ahol a járdán a megállás megengedett.

 

Fentiek mellett a várakozni tilos jelzőtábla hatálya alatt meg lehet állni, azonban már a járművet elhagyni, az autóban tartózkodva öt percet meghaladó időtartamot egy helyben várakozni már nem megengedett.

A szabálytalan megállás és várakozás azon túlmenően, hogy veszélyes és akadályozhatja a közlekedést, szabálysértésnek minősül és szankciókat von maga után.

A büntetés az elkövetett szabályszegéstől függően változó összegű (5.000 és 50.000 forint közötti) vagy fix összegű helyszíni bírság lehet, illetve esetenként szabálysértési eljárás keretében pénzbírságra lehet számítani.

Ezúton felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy minden esetben csak olyan helyen álljanak meg, illetve várakozzanak, ahol azt a jogszabály nem tiltja! A szabályokat maradéktalanul tartsák be!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam