Eltiltva és ittasan

2021. 07. 19., h - 08:47
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök őrizetbe vették azt a helyi férfit, aki tegnap délután ittasan és a vezetéstől eltiltva közlekedett.

 

Kecskeméten, a Miklós Gyula utcában közlekedett egy személygépkocsi tegnap délután. A rendőrök megállították a járművet, és intézkedés alá vonták annak 30 éves román állampolgárságú sofőrjét. A férfi adatainak ellenőrzése során kiderült, hogy eltiltás hatálya alatt vezetett, valamint az ittasság gyanúja is felmerült, ezért őt előállították.

A kecskeméti tartózkodási hellyel rendelkező külföldivel szemben alkalmazott alkoholszonda az ittasságot igazolta, ezért ellene ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés vétség és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetése miatt büntetőeljárás indult.

A férfit a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai őrizetbe vették. Kihallgatását követően kezdeményezik bíróság elé állítását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.