Elütötték, ittas volt

2019. 06. 19., sze - 16:05
Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

Súlyosan megsérült egy kerékpáros férfi, akit egy autós ütött el Mezőberényben. A balesetet az autó vezetője okozta azzal, hogy hátulról nekiütközött a biciklisnek. A kerékpárral közlekedő férfi pedig ittas volt. A rendőrség a baleset vizsgálatát befejezte.

Mezőberényben, a Vésztői úton, 2019. február 1-jén 19 óra 45 perc körül egy személygépkocsi hátulról nekiütközött a vele azonos irányba haladó kerékpáros férfinak. A mentők a biciklist súlyos sérüléssel vitték kórházba. A Szeghalmi Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása miatt indított büntetőeljárást az autós ellen, aki nem a látási viszonyoknak megfelelően választotta meg a sebességét. A 29 éves mezőberényi férfi gyanúsított kihallgatásán elmondta, hogy a sötétben későn vette észre a kerékpárost. A balesetet szenvedett biciklissel szemben szabálysértési eljárás indult, mert az igazságügyi szakértő megállapította, hogy az ittassága miatt a biztonságos közlekedésre alkalmatlan állapotban volt, emellett pedig nem az út szélén kerékpározott.

A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2019. június 18-án továbbította az ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Pályaorientációs nap Dabason

A Dabasi Rendőrkapitányság munkatársai 2019. október 16-án a dabasi Gyóni Géza Általános Iskola és a Szent János Katolikus Általános Iskola tanulói részére tartottak pályaorientációs napot.

 

Közös életet ígért, milliókat kért

Megismerkedésükkor munkát kínált egy szarvasi nő egy kecskeméti férfinak, majd azt mondta neki, hogy össze akar költözni vele, csak fel kell újítani azt a házat, amiben lakni fognak. Így vette rá arra, hogy közel 3 millió forintot adjon neki.

 

Keressük Demeter Zoltánt

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 31 éves, sátoraljaújhelyi férfi eltűnése ügyében.

 

Ittasság a gyanú

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 28 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év 41. hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

Nyomokból olvastak

Szeptember 26-án valószínűleg a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Szervek bűnügyi technikai osztály kutyavezetői alosztályának dunakeszi objektuma volt a legkevésbé áhított hely a törvény elől bujkálni szándékozók számára.

 

Drogériából loptak, keressük őket

A székesfehérvári rendőrök bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt keresik a fényképfelvételeken látható ismeretlen elkövetőket.