Értékelték a megye közlekedésbiztonságát

2018. 03. 23., p - 10:42
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Baleset-megelőzési Bizottság (MBB) 2018. március 21-én Boldogkőváralján tartotta éves ülését, melyen a közlekedési szakemberek áttekintették és értékelték a megye közlekedésbiztonsági helyzetét.

Az évértékelőn a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberein túl megjelentek a közúti közlekedés biztonságáért felelős, illetve abban érintett további szervek és szakemberek is.

Kovács Béla r. ezredes a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettesének rendezvényt megnyitó szavai után Pitkó László r. alezredes, a Közlekedésrendészeti Osztály vezetője, az MBB ügyvezető elnöke, valamint Dr. Lovassyné Németh Mária r. alezredes, az MBB titkára adtak tájékoztatást az elmúlt csaknem egy év főbb baleseti mutatóiról. Ezen túlmenően az Encsi Rendőrkapitányság illetékességi területére vonatkozóan – mint házigazda - Adorján Róbert r. alezredes közlekedésrendészeti osztályvezető tartott előadást. Az évértékelő bizottsági ülést megtisztelte jelenlétével dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok megyei rendőrfőkapitány is.

A tájékoztató során elhangzott, mely szerint 2017-ben stagnált a balesetek száma, útjainkon kevesebb személy sérült meg, azonban a személyi sérüléses és halálos balesetek, továbbá az elhunyt személyek száma emelkedett. Az is tény viszont, hogy az ittasan okozott balesetek csökkentek az elmúlt évhez viszonyítva. Az adatokat tekintve a bizottság célul tűzte ki a korábbi évek csökkenő baleseti tendenciájának elérését, különös figyelmet fordítva a gyalogos- és kerékpáros balesetek megelőzésére. Az ülésen ismertették továbbá, hogy számos, a balesetek megelőzését szolgáló kezdeményezést indítottak útjára közös erőfeszítéssel az MBB tagjai, melyek további sikere közös érdekünk és felelősségünk!

KépKép2Kép3

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Újabb emberi maradványok kerültek elő

Már letartóztatásban van az a 49 éves zalaegerszegi férfi, aki úgy megverte élettársát – akit a rendőrök még nem azonosítottak –, hogy az belehalt sérüléseibe. Az elkövető megpróbálta elégetni, végül feldarabolta, és elásta áldozatát. Sajtótájékoztatón számoltak be az ügy részleteiről a rendőrök.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.