Figyeljünk magunkra és egymásra az ünnepek alatt is!

2019. 04. 19., p - 08:12
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság figyelemfelhívó közterületi jelenléttel segíti a húsvéti ünnepek alatt közlekedőket.

A húsvét a családi összejövetelek és a vendéglátások időszaka. Ezekben a napokban szinte útra kel az ország és néhány napra a közúti forgalom megszokott sűrűsége hirtelen a többszörösére nő. A forgalom jelentős megnövekedése fokozott odafigyelést igényel a járművezetők részéről. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a városok frekventált helyszínein, valamint az autópályán a forgalom segítésére, a balesetek és az esetleges bűncselekmények megelőzésére akciót szervezett.

1

Az M1-es autópálya megyei szakaszán a Bűnmegelőzési Osztály munkatársai - a polgárőrséggel közösen - a pihenőhelyeken szórólapokat osztottak az utazóknak, amelyen felhívták a figyelmüket a leggyakrabban előforduló vagyon elleni bűncselekményekre, illetve azok megelőzési lehetőségeire.

2

A megyei rendőr-főkapitányság figyelemfelhívó közterületi jelenléttel és néhány tanáccsal segíti a húsvéti ünnepek alatt közlekedőket:

  • A tradicionális locsolkodás mellett a rokoni és baráti találkozók is gyakran együtt járnak szeszesital-fogyasztással. Ennek hatása sajnos a közúti közlekedésre is kiterjed, ugyanis ilyenkor az átlagosnál is több azoknak a gépjárművezetőknek, kerékpárosoknak a száma, akik alkohol fogyasztását követően vesznek részt a közlekedésben. Kérjük, hogy a járművel érkezőket ne kínálják alkohollal!
  • A kialakult tévhitekkel ellentétben már egy pohár szeszesital-fogyasztás is számít, ugyanis az alkohol kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki (többek között észlelési idő növekedése, reflexek tompulása, szemmozgató izmok lassulása), melyek a biztonságos közlekedéssel nem egyeztethetők össze.
  • Kérjük a tisztelt gépjárművezetőket, hogy az ünnepi időszak alatt se üljenek a volán mögé szeszes ital fogyasztását követően!
  • A nagyobb forgalomból adódó esetleges forgalomlassulások, torlódások esetén kérjük legyenek türelmesek és már előre számítsanak hosszabb utazási időre!
  • A gépjárműforgalom mellett, nagyobb számban és csoportokban is közlekednek a közutakon kerékpárosok és gyalogosok is, akikre fokozottan figyelni kell. Fontos a megfelelő oldaltávolság megtartása és szükség esetén a sebesség csökkentése a kikerülésükhöz.
  • Felhívjuk a kerékpárral közlekedők figyelmét, hogy a láthatósági mellény használata lakott területen kívül kötelező a kerékpárral és gyalogosan közlekedők számára!
  • A vagyon elleni bűncselekmények megelőzése érdekében kérjük, hogy értékeit ne hagyja szem előtt a járművében, pénzét, okmányait mindig vigye magával, illetve a gépjárműből való kiszállást követően azonnal zárja le az ajtókat!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.