Folyamatos a kontroll az M7-es autópályán

2018. 10. 19., p - 10:11
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Összehangolt ellenőrzések az autópálya somogyi szakaszán.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai 2018. október 18-án közúti ellenőrzéseket hajtottak végre az M7-es autópálya Somogy megyei szakaszán. Az intézkedés elsősorban a nehéz tehergépkocsik előzési tilalmának ellenőrzésére irányult.

Az ellenőrzés időszakában a rendőrök szabálytalan előzés és követési távolság be nem tartása miatt összesen 18 járművezetővel szemben szabtak ki helyszíni bírságot, valamint - a gyorsított szabálysértési eljárás lefolytatása céljából - egy külföldi gépkocsivezetőt állítottak elő.

Felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy tilos előzni az azonos irányú forgalom számára két forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton 6 óra és 22 óra között - a 7500 kilogrammot - meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsival, vontatóval, valamint e járműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel!

Előzési tilalom esetén ezen járműveknek olyan követési távolságot kell tartaniuk, hogy közéjük legalább egy járműszerelvény biztonságosan besorolhasson!

 

"...hogy mindenki hazaérjen!"


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.